Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Az összkollégiumi állásfoglalásokról

A Közbeszerzési Hatóság 2014.07.22. napján tett közzé tájékoztatót honlapján arról, hogy megszületett a Közbeszerzési Döntőbizottság 3/2014. (VI.27.) számú állásfoglalása. Ezen állásfoglalás kellő apropó arra, hogy röviden áttekintsük az összkollégiumi rendszert és annak működése során tapasztalt anomáliákat.

A Kbt. szerint a döntőbizottságon működő kollégiumok az egységes jogorvoslati gyakorlat biztosítása érdekében elemzik a Közbeszerzési Döntőbizottság gyakorlatát, és véleményt nyilvánítanak a vitás jogalkalmazási kérdésekben. Ha a Döntőbizottság valamely eljáró tanácsa elvi kérdésben döntött, köteles a döntését Döntőbizottság elnökének bemutatni. A Döntőbizottság elnöke az elvi kérdésben hozott döntést az összkollégium elé terjeszti. Amennyiben az összkollégium megállapítja, hogy a döntés vagy annak valamely része elvi jelentőségű, a döntésről, vagy annak adott részéről a honlapján iránymutatást tesz közzé. Most is ez történt.

Kérdés, hogy ez az iránymutatás mennyire kötelező? Hiszen a Kbt. 155. § (5) bekezdés ismeri és részletezi is az eltérés lehetőségét, mely szerint, ha Döntőbizottság valamely eljáró tanácsa jogkérdésben el kíván térni az iránymutatásban foglaltaktól, erről köteles a Döntőbizottság elnökét tájékoztatni. A Döntőbizottság elnöke a tervezett döntést az adott ügycsoport tekintetében illetékes kollégium vagy az összkollégium elé terjeszti, és kikéri a kollégium vagy az összkollégium véleményét. Az eljáró tanács köteles a döntéshez a kollégium vagy az összkollégium állásfoglalását bevárni, az azonban nem köti, az eljáró tanács az iránymutatástól eltérő döntést is hozhat. Az eljáró tanács és az összkollégium egyetértése esetén az új iránymutatásról, illetve az iránymutatás módosításáról a Közbeszerzési Döntőbizottság a Közbeszerzési Hatóság honlapján tájékoztatást ad.

Látható tehát, hogy összkollégiumi állásfoglalás kiadására egyfajta iránymutató jelleggel kerül sor, és annak az a célja, hogy a konkrét jogesetektől függetlenül tájékoztatást adjon arról, hogy egy-egy kérdésben mi a döntőbizottság egyeztetett álláspontja.

Éppen emiatt érzünk némi hiányosságot a rendszerben, hiszen az állásfoglalások megfogalmazása, alátámasztottsága hagy némi kívánnivalót maga után. Egy iránymutatástól a jogalkalmazó azt várja el, hogy egy vitás jogi kérdést, amiben a döntőbizottság akár már egymásnak ellentmondó álláspontot is elfoglalt, megalapozott és kellően részletes indokolással válaszoljon meg. Ezen elvárásnak – véleményünk szerint – sajnos az eddig kiadott összkollégiumi állásfoglalások többsége nem felel meg…

A „legjobban sikerült” a 1/2014. (IV.4) számú állásfoglalás, amely a pótlólagos anyagi fedezet biztosításának jogszerűségével foglalkozik. Az állásfoglalás szerint az ajánlatkérőknek a közbeszerzési eljárásban pótlólagos fedezet biztosítása esetén nem kell kötelezően a Kbt. 76. § (1) bekezdés c) pontja alapján eredménytelenné nyilvánítaniuk a közbeszerzési eljárást, amennyiben az ajánlati összeg, vagy több ajánlat összege is meghaladja a bontási eljárás során ismertetett fedezet összegét. Az anyagi fedezet összege módosítható, emelhető az ajánlatok bontását követően az ajánlatkérő által, de a Döntőbizottság fokozottan vizsgálja, hogy történt-e visszaélés, és az ajánlatkérőnek az összegezés megküldéséig a megemelt anyagi fedezet biztosítását dokumentálnia kell. Ez egy egyértelmű és megfelelően szövegezett állásfoglalás, melyet örömmel fogadott a szakma.

A 2/2014 (VI.27.) számú állásfoglalás már kétségeket ébresztett néhány kollégában. Idézzük a szöveget: „A Közbeszerzési Döntőbizottság 2/2014. (VI.27.) számú állásfoglalása szerint a Döntőbizottság a D.188/13/2014. számú határozatban foglaltakat tekinti irányadónak, vagyis az írásbeli összegezés egy alkalommal módosítható, az ajánlattevők részére történő megküldésétől számított huszadik napig.” Az, hogy ez alatt a Döntőbizottság mit is ért, a jogalkalmazóknak kell kibogozniuk a hivatkozott jogesetből, pedig az állásfoglalásnak éppen az egyes jogesetektől független iránymutatás lenne a célja. A felhívott jogeset szerint az írásbeli összegezés egy alkalommal módosítható, az ajánlattevők részére történő megküldésétől számított huszadik napig. Amennyiben az ajánlatkérő egyszer már módosította az összegezést, egy esetleges vitarendezési kérelem alapján történő ismételt módosításra nincs jogi lehetőség.

Ráadásul a felhívott jogeset szöges ellentétben van a Döntőbizottság D.509/15/2012. számú, azonos jogszabályi háttér mellett született határozatában foglaltakkal. Aszerint: „A Döntőbizottság álláspontja az, hogy a Kbt. 78. § (1) bekezdése és a Kbt. 79. § szerinti vitarendezés szabályai elkülönülnek egymástól. A Kbt. nem korlátozza a közbeszerzési eljárásokban a vitarendezések kezdemények jogát, nem korlátozza a benyújtható összes vitarendezési kérelmek számát. Az ajánlatkérő bármely, jogsértőnek vélt eljárási cselekménye, döntése, mulasztása miatt az ajánlattevők vitarendezést kezdeményezhetnek. A vitarendezés során az ajánlatkérő a Kbt. 79. § (4) bekezdésben foglaltaknak megfelelően újra végezhet eljárási cselekményeket, újranyithatja az érvényességi vizsgálatot. Amennyiben a megismételt érvényességi vizsgálat eredményeként az ajánlatkérő az ajánlat érvényességét vagy érvénytelenségét a korábbi döntésétől eltérően ítéli meg, az ajánlatkérő köteles a döntését megfelelő módon, a Kbt. 77. § (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelően írásba foglalni, az írásbeli összegezését elkészíteni. A Kbt. 79. § alapján az ajánlatkérő jogosult többször is módosítani az összegezésén, amennyiben az eljárást lezáró döntése módosítására előzetes vitarendezési eljárás keretében a Kbt. 79. § (4) bekezdésének alkalmazásával kerül sor. Az írásbeli összegezés módosításának korlátját ez esetben nem adja a Kbt. 78. § (1) bekezdése.”

Látható, hogy a most közzétett állásfoglalással szöges ellentétben álló korábbi határozat is létezik, amely jogszabályi hivatkozással, részletes indokolással került alátámasztásra és nem mellékesen miniszteri indokolással is egyezik. A 2/2014. (VI.27.). sz. összkollégiumi állásfoglalásról ezek közül egyik sem mondható el…

Hasonlóan problémás az 1/2014. (VI.27.) számon közzétett, helyesen valószínűleg 3/2014. (VI.27.) számú összkollégiumi állásfoglalás. Eszerint „amennyiben az ajánlattevő/részvételre jelentkező nyilatkozik arról, hogy olyan társaságnak minősül, amelyet nem jegyeznek szabályozott tőzsdén és tulajdonosai között nincs a Pmtv. 3. § ra)-rb) alpontokban meghatározott természetes személy, akkor az ajánlattevő/részvételre jelentkező tulajdonosa vezető tisztségviselőjének a nevét és állandó lakóhelyének bemutatását tartalmazó nyilatkozatot szükséges benyújtani a Kbt. 56. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja szerinti kizáró ok igazolására”. Mindeddig a gyakorlat magának az ajánlattevő vezető tisztségviselőjének megadását várta el az ajánlattevőktől és nem az ajánlattevő tulajdonosa vezető tisztségviselőjének megadását. A jogszabály szerint akkor nincs az ajánlattevő tulajdonosai között a Pmtv. 3. § ra)-rb) alpontokban meghatározott természetes személy, ha nincs olyan személy, amely közvetlenül, vagy közvetve a szavazati jogok vagy a tulajdoni hányad legalább huszonöt százalékával, vagy meghatározó befolyással rendelkezik. Ha nincs ilyen személy, akkor miért kellene az ajánlattevők jogi személy tulajdonosait megkülönböztetni azzal, hogy az ő esetükben mindig elvárjuk a vezető tisztségviselő megjelölését, míg a természetes személyek esetében ezt nem várjuk el, csak ha szavazati joguk eléri a 25 %-t, vagy meghatározó befolyással rendelkeznek. Azt, hogy ez nem egyezik a Pmtv. céljával, abból is látható, hogy a Pmtv. 3. § re) pontja szerint „az ra)-rb) alpontokban meghatározott természetes személy hiányában a jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet vezető tisztségviselője” a tényleges tulajdonos. Tehát a törvény azt mondja, hogy a jogi személy vezető tisztségviselője és nem azt, hogy a jogi személy jogi személy tulajdonosának vezető tisztségviselője…

A fentiek alapján szükségesnek látszik, hogy összkollégiumi állásfoglalás kiadása esetén a kinyilatkoztatáson túl valamilyen indokolást is adjon a döntőbizottság, annak érdekében, hogy a jogalkalmazók értsék is, hogy mit kell tenniük. Enélkül az állásfoglalások nem érik el a jogalkotó célját…